A via ferrata története

A via ferrata története

  A via ferrata története

A fogalom új, a technika régi. Mondhatnánk bevezetésképpen, bár a technika, mint minden téren itt is jócskán megváltozott. Sok kutatás kellene ahhoz, hogy a természetes akadályok leküzdésére szolgáló mesterséges eszközök történetét pontosan megismerjük. A modernkorig, amikor is a hegyvidékek bejárása, a csúcsok meghódítása igazán "úri passzióvá" kezdett válni, a hágók, szorosok, csúcsokhoz vezető utak létrákkal, kötélhidakkal, hágcsókkal való kiépítése, a mindennapi élet része volt. Gondoljunk csak a Meteorák kolostoraira, vagy a franciaországi Grand Clot felett megbúvó bányák megközelítésére.

A XIX. század közepétől beköszönő szemléletváltás okát és a ferraták máig tartó virágkorát a természetjárás, mint sport elterjedésében kell keresni. Ekkor már kifejezetten turisztikai céllal létesültek az első "ferraták", így a Hoher Dachstein normál útján 1843-ban megépített első ösvény is, majd 1869-ben a Grossglockner vasalt útja, 1880-tól pedig a Brenta néhány útvonala Olaszországban. Jól jellemzi az akkori filozófiát, egy korabeli szlogen mely szerint ezeket az utakat azért tervezték és építették meg, hogy:"accessibile anche al Signore" - azaz "Urak számára is járható"-ak legyenek a hegységek korábban, gyalogszerrel el nem érhető részei.

A ferraták létesítése a kezdetekben sem volt vitamentes. Sokszor csak azért hoztak létre rövid biztosított szakaszokat, hogy normál túraútvonalak között a magas, meredek hágókon keresztül összeköttetést teremtsenek. Erre az egyik legjobb példa a Berti via ferrata a Dolomitokban, mely nélkül a Sorapiss körtúra nem létezne. Az alpinistákkal való konfliktus elkerülésére, sok helyen csak jelentéktelen falakat biztosítottak. Ám Dolomitokban eleve más filozófiával létesültek ezek az utak, hiszen a cél az volt, hogy olyan utakat nyissanak meg a turista közönség előtt, melyek korábban csak sziklamászók járhattak be. 1896-ban a Tosa menedékház melletti kitett szakaszokat biztosították ferraták alkalmazásával. Mivel a Dolomitoknak ez a része az akkori Osztrák-Magyar-Monarchiához tartozott, a kiépítések 1914-ig a DÖAV (Deutscher und Österreichischer Alpenverein) nevéhez fűződtek. 1903-ban ők építik ki a ferratát a Marmolada nyugati oldalán, a Cresta Occidentalen, majd 1912-ben a Meisules-t a Piz Selvan.

                 katona viaferrata 1915-től azonban valami megváltozott. A ferraták és a Dolomitok történetében, a terület hovatartozásában sorsdöntő események zajlottak le az első világháború alatt, amikor is a terület több évre frontzónává vált. Az olasz-osztrák határszakaszt több ezer katona figyelte, lőállásait, utánpótlási vonalait a hatalmas sziklafalak alatt, illetve azokon kellett kiépíteniük. A sziklák védelmében alagutakat, bunkereket, futóárkokat ástak, hogy a szemközti gerincen, nyergen, vagy hágón állomásozó ellenséget szemmel tarthassák. Drótkötelekkel, létrákkal biztosították a járőrök, csapattestek útvonalait, dacolva a sokszor kíméletlen időjárással és a szörnyű körülményekkel. A használt technikák tehát már ekkor sem számítottak újdonságnak. Az urak számára épített alkalmatosságok ezután már az urak életét voltak hivatva menteni, vagy védeni. 

      dolomitok alpok viaferrata tortenete

Sok mai ferrata, az egykoron katonák által kiépített utak mentén halad, így megfigyelhetjük a háborús tereptárgyak maradványait, lépkedhetünk sziklába faragott lépcsőkön, vagy a hágókat egykor beborító szögesdrót akadályok mellett. A Sesto csoportban található a Strada degli Alpini, mely az egykor itt szolgált katonáknak, az Alpinik-nek állít emléket. A másik ilyen - inkább hírhedt ferrata - a Tomaselli, mely ma a legkeményebb utak közé tartozik. Akkoriban a függőleges falakon falétrák segítségével haladtak a katonák, ezekből még maradt néhány mutatóba itt is, bár nehéz elképzelni, hogyan közlekedtek ezen a szélsőséges körülmények között.

A háború elvonult, az emlékek itt maradtak, s a turizmus kiépülésével a katonai emlékek is idegenforgalmi látványosságokká váltak. A fennmaradt építmények mellett, kimondottan múzeumi célból hozták létre a háborús évek eseményeit bemutató kiállításokat a Trincee ferrata végén, illetve az Eterna via ferrata végén álló felvonó épületében. A Tofana és a Lagazuoi alagútjait ma is használhatjuk, a Marmolada gyomrába fúrt 10 km-nyi alagútrendszerről azonban csak leírásokból szerezhetünk információt. A Forcelle úton, a Monte Piano tetején, a Trincee ferratán lépten-nyomon háborús emlékekkel találkozunk, melyek elsősorban nem látványosságuk miatt, hanem egy szörnyű háború emlékeiként késztetnek bennünket gondolkodásra.

Cortina felé utazva álljunk meg és adózzunk tisztelettel az kegyetlen háború főleg alföldi magyar áldozatainak emléke előtt a  Monte Piano katonai temetőben. Mi minden alkolommal így teszünk.

dolomitok emlekmumonte piana war cemviaferrata tortenete emlekmuviaferrata tortenete katonai temeto bovec

 

 

 

 

 A két világháború között, csak a Tissi és a Bochette útvonal ferratáinak kiépítése kezdődött meg, utóbbit azonban csak 1972-ben fejezték be. A második világháború után átadott első ferrata a Zacchi volt, mely nevét Luigi Zacchi ezredesről kapta, aki pilótáival vett részt az út kiépítésében. A ferraták igazi, turisztikai céllal történő épülése az 1956-os Cortinai téli olimpia után indult újra. A Lipella, Tomaselli, Berti, Roghel, Alleghesi ferraták is ennek köszönhetik létezésüket. Az 1970-es években megtörtént több háborús ferrata felújítása, így az Ivano Dibona, a Trincee, a Strada degli Alpini, valamint a Luca Innerkofler ferratáké. Ezután váltás következett be a ferraták felújításában, mely később a kiépítések leállításához vezetett. A nyolcvanas évek elejétől tervezett új útvonalakat az elmaradt területek turisztikai jellegű fellendítésére hozták létre. Ezek közé tartozik a ma már eléggé rossz állapotban lévő Stella Alpina és a Constantini ferrata, valamint a Frassené és az Agordo völgyekben kiépített utak is, melyek azonban nem váltották be a korábban hozzá fűzött turisztikai reményeket: nehézségük és hosszúságuk miatt nem vonzanak nagy tömegeket. Ebben az időben azonban több olyan ferrata is létesült, melynek a korábbiakkal szemben sok tekintetben nem volt létjogosultsága. A Monte Albanon, illetve a Rino Pisettán létesült utak olyan kisebb falakat foglaltak el, melyek korábban csak sziklamászásra voltak alkalmasak. Az egyre nehezebb utak kiépítésének egy 1985-ben, a CAI (Club Alpino Italiano) szervezet tiltakozására kötött megegyezés vetett véget, melynek értelmében a korábban létesült, de sem kulturális, sem történelmi jelentőséggel nem bíró ferratákat meg kellett szüntetni. Napjainkig így mindössze csak az Eterna ferrata kiépítése fejeződött be (1987). Biztonsági okok miatt azóta több ferratát is át kellett építeni, így a Civetta keresztezés közelében lévő Attilio Tissi ferratát úgy 20 évvel ezelőtt.

Franciaországban viszont pont ekkor, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján indult el a vasalt utak építése, azonban itt már kifejezetten turisztikai céllal, sokszor olyan útvonalakon melyek inkább a sportos túrázás, a sziklamászással kacérkodóknak nyújtanak igazi örömet.1988-ban egy helyi túravezető, bizonyos Lionel Condemine javaslatára született meg az első francia ferrata. A sikeres kezdetek és a támogatás növekedése után Briançon mellett is megépültek az első utak. Ezek az Aigulette, Lauzet és Vigneaux körüli csúcsokat tették megközelíthetővé e technikával. 1992-ben a francia hegymászás egyik természetes emlékműve, a Mont Aiguille került a figyelem középpontjába. Megmászásának 500. évfordulójára egy lelkes csapat "vasalt úttal" lepte meg a hazai turista és sziklamászó társadalmat. Az utat az alpinisták megkérdezése nélkül építették ki, így e tett megosztotta táborukat. Egy este azonban, a ferratákat ellenzők egy kis csapata, a Francia Alpesi Szövetség alapszerződésére hivatkozva lebontotta eme építményt. A létesítmény rövid életéről és az ezt létrehozó filozófiáról azóta is parázs vita folyik a szakmai berkekben, az olasz események tehát Franciaországban is megismétlődtek. Szerencsére ennek ellenére tovább folyt a ferraták építése, de már egy kikristályosodott elv alapján. A francia ferraták a helyi turizmus önálló ágazatává váltak, mely jól elkülöníthető az alpinizmustól. A tipikus francia ferrata rövid, jól megközelíthető helyekről indul és nem feltétlenül távolodik el a kiindulási ponttól. Legfontosabb célja hogy "megmutassa a mélység és a kitett mászás szépségét". Akik vad hegyek között, nagy túrákat akarnak megtenni, máshol megközelíthetetlennek tartott helyeken, azok a Dolomitokba, akik biztonságos, de extrém körülmények között akarják akaraterejüket próbára tenni, azok a francia ferratákat válasszák.

                   francia viaferrata

Franciaországhoz hasonlóan, a 90-es évektől Ausztriában is fellendült a ferraták létesítése. Ma már több mint 200, kisebb-nagyobb útvonal létezik, melyek között a klasszikus magashegyi és újabb - "franciás" - kitettebb mászós utakat kedvelők is megtalálják a maguknak valót. A Dolomitokban más kevésbe épülnek új utak (kivétel a nehezebb Sci Klub 18 Cortina mellett)), de az ausztriai hegymászó egyesületek az elmúlt évtizedben új és általában egyre nehezebb utakat építettek mint a Postalmklamm F szakasza vagy a Bürgeralmklettersteig szintén F szakaszai.

Echernwand viaferratafrancia viaferrata neheznehez francia viaferrata

 

 

 

 

 

 

Ugrás az oldal tetejére

A via ferrata vagy klettersteig: a vasalt út

A "via ferratázás", mint magyar szó nem létezik. Az eredeti olasz szó kiépített, biztosított utat, szó szerint "vasalt utat" jelent. Ez is csak olyan szleng, bár kétségkívül jobban hangzik, mint a "via ferrata utakon való közlekedés", vagy "klettersteigezés".

Tulajdonképpen egy extrémsport, mely több mint száz éves múltra tekint vissza, a magashegyi túrázás és a sziklamászás igazi öszvér - mára már teljesen önállóvá vált - ágazata. Ennek köszönhetően azonban biztonságos és felejthetetlen élményt nyújt annak, aki kipróbálja. Elsősorban a magashegyek szerelmesei játszanak el először a gondolattal, hogy kipróbálják ezt a sportot, tehát mindenkit óva intünk attól, hogy kellő tapasztalat, állóképesség és megfelelő felszerelés nélkül induljon neki - pláne egyedül - a méretes sziklafalak meghódításának. A túrázástól eltérően ennek van tehát némi felszerelés vonzata, ami azonban nem mérhető mondjuk egy alpinista, vagy egy raftingos cucc összetettségéhez és költségeihez.

A klasszikus ferrata utak tulajdonképpen régi, jól bevált mászóutak, melyeket profi alpinisták építettek ki úgy, hogy azon bizonyos sziklamászó tudást feltételezve olyan emberek is megcsodálhassanak egyedülálló kulturális, természeti látványosságokat, akik ilyen jellegű biztosítás nélkül csak komoly felszereléssel és komoly sziklamászói gyakorlattal tudnák a területet megközelíteni. A Dolomitok ferratái ehhez a csoporthoz tartoznak. Itt a hosszú magashegyi túrák elengedhetetlen feltételeként alakultak ki az első útvonalak. A korábban nagy nehézségekkel járó falak, hágók leküzdésére építették ki a sokszor több száz méteres drótköteles biztosításokat, melyeken mi már biztonsággal közlekedhetünk. Teljesen más kategóriába tartoznak a francia ferraták. Itt a rövidebb, mászósabb, sportosabb utak kiépítése vált gyakorlattá. A sok esetben nehéz, áthajló falakon, kitett függőleges szakaszokon vezető utakat, hosszú függőhidakkal, trepnikkel, maximális biztosítással építették meg a kalandvágyóbb és mondjuk ki, gyakorlottabb túrázók számára.

karabiner viaferrataviaferrata-karabinerkarabiner viaferrata letra

 

 

 

 

 

 Az utak kiépítettsége mindenütt változó, így nehézségük is. Van, amikor biztosítás nélkül is könnyedén haladhatunk, van viszont, ahol mesterséges lépések hiányában a függőleges falon, csak saját akaraterőnkre és kezünk erejére bazírozhatunk. Kiépített lépések alatt falmélyedéseket, kisebb trepniket, kiálló vasrudakat, vagy létrát értünk. Ezek mellett természetesen a drótkötél is biztosít, de itt már jó, ha nincs tériszonyunk. Az említett felszerelések használata könnyen elsajátítható, nem igényel előzetes szakismeretet. Használatának egyetlen szabálya van. Mindig és mindenkor. A ferratázás során történt balesetek nagy részét, az egyébként jól működő felszerelések gondatlan, vagy gyakorlatlan használata okozta. Figyelem!

  1. Ismeretlen és ismerős terepen is legyünk mindig elővigyázatosak.
  2. Tapasztalatlanul soha ne vágjunk neki közismerten nehéz útnak.
  3. Felszerelésünket vegyük szakboltban, vagy vizsgáltassuk meg szakemberrel.
  4. A felszerelés használatában minden rendű hanyagság, balesetet okozhat.
  5. Figyeljünk a közelünkben mászókra és testi épségükre.
  6. Tartsuk tisztán környezetünket mászás közben is.

Nehézség szerint 1A-tól 5C-ig terjedhet a besorolás(olasz rendszer), vagy A-tól F-ig(osztrák besorolás). Az F kategória nemrég jelent meg a via ferraták sorában. Ez igazán nehéz akrobatikus visszahajló mászást jelent, erős karmunkával.De már az E is ilyen lehet tehát ne ezekkel kezdjük.

Az 1-3-ig és C-ig terjedő via ferrata túrákat kezdőknek is ajánljuk, azonban a 4 vagy D  felettieket csak tapasztaltaknak ajánljuk, nekik viszont nagyon!

Ugrás az oldal tetejére

A via ferrata túra kellékei

A via ferratás túrák elengedhetetlen kellékei, a beülőheveder, dupla kantár, karabinerek, fék és a sisak.

A beülők között is többféle létezik, jelen esetben a sziklamászók által használt változat a legalkalmasabb. Fontos, hogy az újonnan szerzett beülőt még a túra előtt felpróbáljuk, ugyanis ebből is több méret létezik, annak ellenére, hogy a legtöbb helyen állíthatóak a méretei. A hagyományos S, M, L, XL méretek figyelembevétele mellett is próbáljuk fel, mert márkánként változó a méretezés.

A beülőheveder és a ferrata közötti kontaktust a beülőre szerelt dupla kantár, valamint az erre rögzített karabinerek adják. A karabinerek között is többféle van, ezek részletezésébe most beletörne a bicskánk, ezért csak az expresszzáras, nagy nyílású karabinereket ajánljuk figyelmetekbe, ugyanis ez az a típus, amelyik a ferratákon a legkényelmesebb és legbiztonságosabb rögzítést adja. A nagyobb nyílás a vastagabb drótköteleken és rögzítések közötti átakasztást, az automatikus rugós gyorszár pedig gyorsabb rögzítést segíti elő. Természetesen egyszerűbb kivitelű eszközökkel is próbálkozhatunk, de a biztonság lebegjen mindig a szemünk előtt.A kantárak készülhetnek kötélből, hevederekből, gyárilag, vagy otthon, esetleg kérésre jobb boltokban is összeszerelnek számunkra ilyet. A kantárak és a karabinerek már együtt is kaphatók, kifejezetten ferratás utakhoz összeszerelt ún. klettersteig szetteket a legtöbb túraboltban árusítanak. A tapasztalat szerint ma Petzl cég által gyártott Zyper Y típus az egyik legmegbízhatóbb. Itt a karabinereket gumigyűrű rögzíti a hevederben való elfordulást megelőzendő. A karabinerek összeakadása, a központi karabiner elfordulása nagy veszélyeket rejt magában, melyet ebben az újabb szerkentyűben már kiküszöböltek. Fontos, ha "barkács" szettel túrázunk, hogy a karabinerekre szoros csomót kössünk, a kötelek végét pedig ragasszuk le.

                felszereles-viaferrata-sisakviaferrata-felszerelésSet via Ferrata Simond

 

 

 

 

 

 

 

Elengedhetetlen kelléke felszere-lésünknek az energiaelnyelő fék, melyet a gyári szettek már eleve tartalmaznak, házi készítmé-nyünkhöz magunknak kell vásárolni. (Karabinerekből is össze lehet rakni). Esésnél ez a kis fémdarab segít abban, hogy a rajta többször átvezetett kötél súrlódását kihasználva csökkentse az esés energiáját. A heveder végének elvarrása, vagy a rákötött csomó az átcsúszást követően megakadályozza, hogy a kötél kifusson a fékből. Rendkívül fontos, hogy statikus rendszerű biztosítást tilos használni a ferratákon, hiszen esés során a fék nélküli kötélre, de gerincünkre is teljes súlyunk nehezedik! Életveszélyes!

Fontos kellék még a sisak, mely a sziklákon való közlekedés során lezuhanó kövektől, kisebb esésektől védheti meg fejünket. Kizárólag Y pánttal ellátott kifejezetten erre a célra készült sisakokat használjunk, ugyanis a munkavédelmi boltokban árult kobak egyáltalán nem véd a hegyes kövektől, rögzítése nem biztonságos, a motoros bukósisakok túrázás közbeni kényelmetlenségét pedig mindenki el tudja képzelni.

Több kitett részen, ahol huzamosabb ideig karunk erejére is szükség van, jól jöhet egy rövid standheveder és egy ahhoz rögzített zár nélküli karabiner. Ezzel a közeli fixpontra, drótra, létrához, trepnihez tudjuk magunkat kikötni, így kezünk megpihenhet, újabb fogások után nézhetünk.

A túravezető könyvekben a nagyobb köteles ereszkedések idején ajánlják figyelmünkbe a kesztyű használatát, mely tenyerünket védi a sérülésektől. Irodistáknak, nem kétkezi jómunkásembereknek, és bárkinek melegen ajánlom, hogy az első túrákon folyamatosan használjon ilyet. Erre a célra jó az egyszerű kerékpáros, esetleg erősebb munkáskesztyű melyet otthon egy kisebb tépőzárral megtoldhatunk, hogy ne essen le kezünkről. Hólyag úgyis lesz, de sok kellemetlenségtől megóv minket.

 A hegyek nem mozdulnak, csak rád várnak!

Jó túrázást kíván Budai Renáta és Gack László valamint
az Orange Peak Outdoor csapata!

Ugrás az oldal tetejére

1vh1
1vh2
1vh3