Fontos tudnivalók

Nyílt túrák

Őszi és tavaszi túraszezonban (október-április) havonta egy alkalommal nyílt, azaz mindenki számára ingyenes, egy napos hétvégi túrát szervezünk, melyen bárki részt vehet, aki szeretne velünk találkozni, vagy néhány új embert megismerni, túratársakat találni a tervezett későbbi programokhoz. A túrákat Budapesthez közeli területekre (Budai-hegység, Pilis, Visegrádi-hegység, Börzsöny) szervezzük. Minden évben év elején és végén szervezünk rövid hétvégés (péntek-vasárnap) nyílt programot az ország különböző pontjaira. A programon való részvételt önköltségi áron hirdetjük meg, hogy minél többen részt tudjatok rajta venni. Nyílt túráink és hétvégéink részletes programjáról a Hírleveleinkből értesülhettek, valamint megtalálhatjátok azt a weboldalunkon az Aktuális híreink alatt.

nyilt1nyilt2nyilt3

Hírlevél

Aktuális túráinkról, azok időpontjairól, évközi akcióinkról, nyereményjátékokról, nyílt túrákról és minden egyéb más, általunk, vagy partnereink által szervezett programról havonta egy-két alkalommal Hírlevelet küldünk ki. Ha szeretnél első kézből információt szerezni ezekről, iratkozz fel Hírlevelünkre. Írd be a weboldalunk bal alsó sarkában található négyszögbe a nevedet és az email címedet, majd a Jelentkezem gomb megnyomásával küldd el azt részünkre. Leiratkozni a Hírlevélen található Leiratkozás gombbal lehet.

Biztosítás

Útjaink részvételi feltétele az érvényes utas- és extrémsport biztosítás megléte. Az utazási információk között szerepel, hogy útjainkra EUB Nívó extrémsport kiegészítő biztosítást tudunk kötni mindenki számára, aki nem rendelkezik érvényes exrémsport biztosítással és a jelentkezési lapon ezt bejelöli. A regisztrációt követően, azok számára, akik ezt bejelölték, automatikusan megkötjük a választott kondícióknak megfelelő biztosítást. Ezek ellenértékét a túra első napján túravezetőnk gyűjti össze. Kérjük tőletek, hogy pontosan számoljátok ki az összeget, mert túravezetőink nem rendelkeznek váltópénzzel. Európai via ferrata, trekking és magashegyi túráinkon a biztosítás kiváltható érvényes OEAV, Naturfreunde vagy hazai Generali extrém sportbiztosítással. Ezek érvényességét túravezetőnk az első nap ellenőrzi. Érvényes biztosítás hiányában a túrán való részvételt a túravezető megtagadhatja. Ha ilyennel rendelkezel, kérünk ezt jelöld be jelentkezéskor.

Ugrás az oldal tetejére

Túrák nehézsége

Túráinkat a jobb áttekinthetőség, a képességek és a kondíció felmérhetősége miatt 5 különböző nehézségi fokozatba osztottuk, melyeket 1-5-ig karabinerek jelzik. A túrák besorolása néha szubjektív, hiszen egy nehezebb via ferrata és egy nehezebb gyalogtúra sokszor ugyanolyan nehézségi fokkal szerepel, azonban más az elvárt teljesítmény és a nyújtott élmény foka is. A beosztás csupán tájékoztató jellegű, a jelentkezés előtt írd meg kérdéseidet nyugodtan, kérd ki a megjelölt túravezető véleményét.
A túra nehézségi foka:n1

A túra nem igényel speciális ismeretet, átlagos teljesítőképesség és állóképesség szükséges hozzá. A fél vagy egész napos túrák alatt azonban el lehet fáradni, ezért előtte nem árt, ha átmozgatod magad más túrákon is. Haladás jelzett ösvényeken. Átlagos napi menetidő 4-8 óra, átlagos napi szintemelkedés 300-1000 m. Speciális felszerelés nem szükséges. (Tisza-tó kenutúra, Irán, Andalúzia, Makedónia, Kappadókia, Dolomitok, Bosznia és Júlia-Alpok trekking túrák, Pádis és Radnai-havasok túrák, Hótalpas túrák, Szlovák-paradicsom, Sumava)
A túra nehézségi foka: n2

A túrához az átlagos fizikai erőnlét szükséges, illetve bizonyos speciális ismereteket kíván, melynek elsajátítását a program előtt mi biztosítjuk számodra. A túra akár nagy magasságban is haladhat, tehát nem árt, ha korábban már jártál magashegységben és nincs tériszonyod. Haladás jelzett ösvényeken, sziklás patakvölgyekben és sziklákon történik. Átlagos napi menetidő 6-8 óra, napi szintemelkedés 600-1200 méter. Amennyiben az adott túrára szükséges via ferrata felszerelés, úgy azt mi biztosítjuk részedre. (Rax kezdő és Dolomitok kezdő via ferrata túra, Garda-tó via ferrata túra, Triglav csúcsmászás, Rila-trekking, Sas-út)
A túra nehézségi foka: n3

Az utat gyakorlottabb turistáknak ajánljuk, illetve azoknak, akik szeretik a nehezebb túrákat, és nem rettennek vissza egy kis sziklamászástól. A túrához az átlagosnál jobb fizikum (erős kéz és láb), jó teljesítőképesség és szédülésmentesség szükséges, mivel az útvonalak nagy magasságokban, vagy nehezebb, nagy mélység felett futó, de végig jól biztosított via ferrata utakon vezetnek. Haladás jelzett ösvényeken és sziklákon. Átlagos napi menetidő: 6-10 óra, szintemelkedés 600-1500 méter. Amennyiben az adott túrára szükséges via ferrata felszerelés, úgy azt mi biztosítjuk részedre. (Dolomitok kezdő nehezített változat, Rax haladó via ferrata túra, Dachstein, Lienzi-Dolomitok, Eisenerz, Prisank-Mangart via ferrata túra, Grossvenediger)

A túra nehézségi foka: n4

Ezeket a túrákat gyakorlott via ferratázóknak vagy magashegyi túrázóknak ajánljuk. A túrához bizonyos magashegyi ismeretek és sziklás terepen való lépésbiztonság, az átlagosnál jobb fizikum (erős kéz és láb), testi és pszichés terhelhetőség, jó teljesítőképesség és szédülésmentesség szükséges, mivel az útvonalak nagy magasságokban, és nehéz (sokszor függőleges), kitett (nagy mélység felett vezető) ferrata utakon vezetnek. Néhány útvonalon dróttal nem biztosított, meredeken emelkedő, könnyebb mászást igénylő vagy rövidebb havas és jeges szakaszok előfordulhatnak. Néhol kiegészítő kötélbiztosítást is használhatunk. Haladás jelzett ösvényeken és sziklákon. Átlagos napi menetidő 8-10 óra, szintemelkedés 500-1800 méter. Amennyiben az adott túrára szükséges via ferrata felszerelés, úgy azt mi biztosítjuk részedre. (Dolomitok haladó via ferrata túra, Marmolada túra, Francia ferraták, Brenta-Dolomitok, Monte Rosa)
A túra nehézségi foka: n5

Csak nagyon jó kondícióban lévő, gyakorlott túrázóknak ajánljuk, hiszen a túra során nagy magasságban mozgunk. A sziklákon kívül havas, jeges, gleccsereken vezető útszakaszok is előfordulnak. Többször használunk kötélbiztosítást. Átlagos napi menetidő 8-12 óra, szintemelkedés 1000-1800 méter. Amennyiben az adott túrára szükséges via ferrata felszerelés, úgy azt mi biztosítjuk részedre. Kiegészítő felszerelések esetén ezek listáját a részletes programkiírás tartalmazza. (Ararat és Damavand)

Ugrás az oldal tetejére

A jelentkezés menete és útlemondás

Ha eldöntötted, hogy melyik túrán szeretnél részt venni, először kérünk, részletesen olvasd át a Fontos Tudnivalók és a túra leírásában található pontokat, majd a bal oldali menüben a túra neve alatt a Jelentkezés fülre kattintva küldheted el a jelentkezésedet. Kérjük olvasd el az Utazási szerződésnek a szövegét, majd ennek elfogadása után a kért adatok megadásával regisztrálhatod magad. A jelentkezést követően a lehető legrövidebb időn belül - általában 24 órán belül - a megadott email címedre visszaigazoló e-mailt küldünk. Az előleg megfizetése a visszaigazolásban megjelölt határidőig esedékes. Ebben fog szerepelni az átutaláshoz szükséges összes adat, az előleg és a hátralék vagy teljes összeg befizetésének határideje. Kérjük a befizetéseket pontosan teljesíteni, mert a túrahely fenntartásának ez az alapfeltétele. A részvételi összegek befizetésének időpontját, az útlemondással és visszafizetéssel kapcsolatos információkat az Utazási szerződés tartalmazza.

Ugrás az oldal tetejére

A túrákon szükséges felszerelés

A túrákon szükséges alapfelszerelés az évszaknak és területnek megfelelő ruházat, kényelmes, strapabíró, lehetőleg vízálló túracipő vagy bakancs (nem vadonatúj), kényelmes hátizsák, mely a napi túrák igényeinek megfelel (15-30 liter) és egy jó esőkabát, ami az egyik legfontosabb felszerelés minden utazáshoz! Ezen kívül minden utunkra speciális felszerelés listát készítettünk, melyet az adott túra információinál megtalálsz. A túrákon szükséges egyéb speciális eszközöket, mint a via ferrata felszerelést, sisakot és beülőket mi biztosítjuk részedre.

Túraöltözet: A napi túraöltözet egész évben lehetőség szerint réteges öltözékből álljon. Túrázó és sportoló berkekben már ismert az alapvetés, miszerint az öltözéknek 3, illetve újabb technológiák ötvözésével minimálisan két rétegűnek kell lennie. Első a transzfer réteg, mely egy aláöltözetből áll. Ennek lényege a termelődő nedvesség elvezetése a testfelületről. A második réteg az ún. thermo réteg, melynek feladata az izommunkával és test hővel termelődő, komforthoz és a mozgáshoz szükséges hő megtartása. Ez a legtöbb esetben egy-egy polár anyagból készült kabát vagy pulóver. Harmadik, vagy protektív rétegként egy szél- és esőálló, illetve szellőző vagy lélegző tulajdonságokkal ellátott kabát legyen rajtunk. A három réteget az időjárás körülményeitől függően lehet kombinálni, szűkíteni vagy bővíteni. Ezen kívül a nadrág lehetőleg cipzárral ellátott, levehető szárú túranadrág legyen, mely strapabíró és szabad mozgást biztosít.

millet7-01 kicsipatagonia-super-alpine-jacket-2011 kicsiThe North Face Womens Gore Tex Pro Jacket Green Cheap original img 13484765479396 101 kicsi

Bakancs, cipő: A kezdő és a tapasztalt túrázó alapvető fontosságú kelléke a jó minőségű, strapabíró, vízálló és kényelmes túracipő, bakancs. Hazai és külföldi középhegységekbe szervezett túráinkon is elegendő lehet egy komolyabb túra félcipő, mely jól tapadó erős talppal, vízálló felsőrésszel és bokát védő stabil kialakítással rendelkezik. Azonban aki hosszú távon gondolkodik, annak mindenképpen egy komolyabb túrabakancs beszerzését javasoljuk. Ez lehetőleg egy bőrből, vagy minimális varrással készült darab legyen, vagy vízálló membránnal (jól szellőző, de vízálló anyagként működő Gore-tex, Sympa-tex, Hydro-tex membránok stb.) készüljön. Az új bakancsot lehetőleg még a kiszemelt túra előtt járasd be, több rövid fél- vagy egésznapos túrával. Vadonatúj bakanccsal ne vágj neki egyből egy több napos túrának! Fontos a bakancstalp minősége és keménysége is. Manapság legelterjettebb a Vibram talprendszer, ez kevésbé csúszik vizes környezetben. Sziklás terepen hasznos lehet az orrvédővel ellátott bakancs.

Zokni: Fontos a kényelmes túrazokni is, hiszen egy olcsóbb pamut zokniban nedves maradhat a lábad, így hólyagok képződhetnek rajta, illetőleg a felpuhult bőrt a bakancs könnyebben feltörheti. Az aláöltözeteknél használt kevert (gyapjú és műszál) technológia miatt a nedvesség elszivárog a bőr közeléből, így szárazabb marad a lábad. Ezekből téli és nyári változat is létezik.

Hátizsák: Egy- vagy kétnapos kirándulásokhoz (körtúrák) elegendő lehet egy 25-35 literes hátizsák, melyben maximálisan az élelmen és a napi ruházaton kívül akár egy kisebb hálózsák is elférhet. Via ferrata túráinkon fontos szempont, hogy a kiindulópontok megközelítésekor és a levezető útvonalakon a felszerelést tilos kézben vinni, tehát ajánlott a nagyobb méretű (30-35 liter) hátizsák, vagy az a típus, amelyiken külső hevederek segítségével a felszerelés (ferrata szett, sisak, túrabot, kulacs) biztonságosan rögzíthető. Győződj meg a hátizsákod terhelhetőségéről és vízhatlanságáról is a túra előtt. Kisebb belföldi túrákra egy egyszerűbb, hétköznapi hátizsák is megfelelhet, azonban magashegyi túráinkon komfortosabb a kifejezetten túrázásra, hegymászásra gyártott, párnázott, derékpánttal, szellőzőrendszerekkel ellátott hátizsák. Többnapos túráinkra (Brenta-Dolomitok, Bulgária, Monte Rosa-csoport, Grossvenediger stb.) nagyobb, 50-70 literes hátizsákokat ajánlunk. A megfelelő és szükséges felszerelés összeállításához minden túra előtt tanácsot adunk, de egyéni kérdésekben is szívesen segítünk.

deuter-futura-28-backpacklafuma LFS5004 3027 kicsiGDFUS kicsi

Túrabot: Segít az egyensúly megtartásában, az ízületekre jutó terhelés csökkentésében a fel- és levezető úton, helyes használat esetén 15-20 %-nyi energia is megspórolható. Mindenképpen csak összezárható kivitelben ajánljuk.

Kulacs, ivórendszerek: A napi ajánlott folyadékmennyiség (1,5-2 liter) figyelembevételével használhatunk pillepalackokat, könnyű fém, vagy műanyag túrakulacsokat, vagy a manapság már széles körben elterjedt ivórendszereket (Camelbak), melyek a legtöbb profi hátizsákkal kompatibilisek. Téli vagy őszi túrán jól jöhet egy termosz is.

Sátor: Kempingekben kevésbé fontos szempont a súly, hiszen ide autóval tudjuk vinni a felszerelést, azonban a sátor stabilitása és vízállósága döntő fontosságú, hiszen egy beázás vagy összedőlés a jól megérdemelt pihenésedet döntheti romba. Új sátor vásárlásánál vagy kölcsönzésnél is győződj meg a sátor hiánytalan felszereltségéről, esetleg előtte próbáld ki védett körülmények között.

Derékalj: Autós-kempinges és menedékházas programjainkon is szükséged lehet egy könnyű és kis méretű derékaljra, melyek között a legelterjedtebb a polifoam, mely könnyű és különböző vastagságokban kapható, valamint az önfelfújó matracok is, amelyek ha nehezebbek is valamivel, jobban szigetelnek, vízállóbbak és komfortosabb alvást biztosítanak.

Hálózsák: Szükségességét minden túránál, vagy a kiküldött tájékoztatókban jelezzük. Praktikusabb eleve kisebb méretet és melegebb verziót választani, hiszen ezt autós-kempingezős és turistaházas programjainkon is tudod majd használni. Fontos, hogy a hálózsák kiválasztásánál győződj meg a zsák komfortfokozatáról (ez mindig a túra helyszínének aktuális leghidegebb hőmérséklete legyen). Ez a legtöbb hálózsáktípus esetében fel van tüntetve. A tapasztalat azt mutatja, hogy réteges öltözködéssel sem lehet a zsák komfortfokozatát feljebb tornázni, tehát nyári, vagy egy évszakos hálózsák helyett szinte minden programunkon a három évszakos hálózsákok a célszerűbbek.

lightest-sleeping-bag kicsitwo-person-mummy-sleeping-bag kicsimarmot-eco-pro-15-recycled-sleeping-bag kicsi

Lámpa: Leginkább a fejlámpákat ajánljuk, hiszen ezek használata közben mindkét kezed szabad marad. Célszerű a ma leginkább használatos led-es lámpák közül választani, hiszen ezek energiafelhasználása, tartóssága, súlya és fényereje is jobb a korábban használt hagyományos típusú izzóknál.

Gázfőző és edények: Kempinges és menedékházas túráinkon is jól jön egy kis méretű pb palackos főző. Előnyös, ha a főzőfej leszerelhető, hiszen így helyet spórolsz meg. A kereskedelemben ma már ezernyi fajta gáz, benzin és vegyes tüzelőanyagú főző megtalálható, az általunk szervezett túrák szinte mindegyikén elegendő a gázzal működő főző. Főzőedényekből a túraboltokban sok különböző méretű és márkájú vékony falú, duplafalú, rozsdamentes, alumínium kapható különböző többcélú fedőkkel. Egy személy részére praktikus egy kisebb serpenyő, egy fél literes bögre és egy literes lábas.

Ugrás az oldal tetejére

Időjárás

A természetben és főleg a hegyekben a túra sikeres lebonyolításának legfontosabb tényezője a stabil, jó időjárás. A természet azonban nem a mi túranaptárunk szerint alakítja programját, így megeshet, hogy rossz időjárás akadályoztatja a napi programok megvalósítását. Az időjárás változását nap mint nap követik a túravetőink és biztonságunk érdekében döntenek a napi program megtartása vagy megváltoztatása mellett. Tehát a kiírt program változhat ennek függvényében, de csak úgy, hogy az megtartsa magas színvonalát. A esetlegesen bekövetkező rossz időjárás miatt felelősséget nem tudunk vállalni, de mindent megteszünk, hogy a program a kiírás szerint történjen.

Ugrás az oldal tetejére

Túraprogram változás

Előre nem látott körülmények fennállása esetén Irodánk fenntartja a jogot arra, hogy indokolt esetben a programok sorrendjét felcserélje, nagyon indokolt esetben az eredetivel azonos értékben helyettesítse, esetleg a szálláshelyet kategórián belül megváltoztassa. Ha ez történik, akkor természetesen a lehető leggyorsabban értesítjük érintett utasainkat. Fontos, hogy a változtatás mindig a résztvevők érdekében történik, a célunk mindig az, hogy a lehető legjobban érezd magad. Túravezetőink felelősségteljes, tapasztalt emberek, akik az adott országot tökéletesen ismerik, így nyugodtan rábízhatod magad a döntésükre. Ha az utazással kapcsolatban van valami különleges tudnivaló, esetleges bizonytalansági tényező, akkor azt az út leírásánál jól elkülönítve jelezzük, illetve jelentkezéskor szóban is figyelmeztetünk erre!

Ugrás az oldal tetejére

Árváltozás

A weboldalon szereplő 2019-es árak 330 Ft /EURO árfolyamig érvényesek. Amennyiben az árfolyam az út indulása előtti két hétben ezen értékek fölé emelkedik, árkülönbözet korrekció lehetséges.

A hegyek nem mozdulnak, csak rád várnak!

Jó túrázást kíván Gack László,Budai Renáta valamint
az Orange Peak Outdoor csapata!

Ugrás az oldal tetejére