Dolomitok haladó viaferrata túra a Marmolada csúcsára

dolomitok marmolada halado viaferrata tura kezdo

dolomitok-marmolada halado viaferrata turasz4

Dolomitok / Marmolada haladó via ferrata túra

avagy "Vas-úton a Dolomitok legmagasabb csúcsára!" (Marmolada és környéke)


Csoportok jelentkezése esetén, előre egyeztetett időpontban

Túraleírás

...nem lehet megállni, menni kell tovább fölfelé, hiszen a csapat többi tagja itt mászik a nyomunkban a csúcs felé. Igaz, hogy hajnalban keltünk, de a fáradságot elnyomja az a vágy, amit a csúcs elérése iránt érzünk. Az utolsó drótkötélről lecsatolva felvesszük a hágóvasakat, megmarkoljuk a jégcsákányt és nekivágunk a hátralévő firnes szakasznak. Már csak pár száz méter választ el a Dolomitok legmagasabb pontját jelentő Punta di Penia 3343 m magas pontjától...

Amikor először jártunk odafönn már akkor megállapítottuk: ez az a hely amit nem szabad kihagyni annak, aki a hegymászás eme érdekes formájában megtalálta a szabadságot és a kikapcsolódást. Hiszen itt a Marmoladan a ferrata majd` az égig ér...

A csúcsmászást megelőző napokban a fokozatosság elvét szem előtt tartva igyekszünk hozzászoktatni szervezetünket a magassághoz, hiszen ez az alapfeltétele annak, hogy az utolsó métereket is élvezni tudjuk. A mi hitvallásunk az, hogy úgy kell eltölteni a szabadságunkat, hogy közben ténylegesen szabadságon érezzük magunkat. A ferratákon keresztül elérhető csúcsok csak eszközei a kellemes élményeknek, a kalandoknak és a szép emlékeknek. Hisszük, hogy az igazi élményt nem csak az idő szépíti meg. De ha eddig ez így is volt, mi azon leszünk, hogy ezúttal minden mászott méter már a helyszínen élményt jelentsen!!!

Kinek ajánljuk túránk (illik rád az alábbi felsorolás?):

  • a szabadságom/a nyári szünetet a hegyek között töltöm el
  • nem okoz problémát a campingben való éjszakázás
  • van jól bejáratott bakancsom, amit a cél érdekében képes vagyok akár korán reggel is felhúzni
  • (a fokozatosság elvét szem előtt tartva) több ferratán jártam már korábban
  • rendelkezem tapasztalatokkal a nagy magasságban futó ferrátán való közlekedésben és nem vagyok szédülős
  • egészséges és energikus vagyok.

A túra nehézségi foka:n4

Ezeket a túrákat gyakorlott via ferratázóknak vagy magashegyi túrázóknak ajánljuk. A túrához bizonyos magashegyi ismeretek és sziklás terepen való lépésbiztonság, az átlagosnál jobb fizikum (erős kéz és láb), testi és pszichés terhelhetőség, jó teljesítőképesség és szédülésmentesség szükséges, mivel az útvonalak nagy magasságokban, és nehéz (sokszor függőleges), kitett (nagy mélység felett vezető) ferrata utakon vezetnek. Néhány útvonalon, dróttal nem biztosított meredeken emelkedő, könnyebb mászást igénylő, vagy rövidebb havas és jeges szakaszok előfordulhatnak. Néhol kiegészítő kötélbiztosítást is használhatunk. Haladás jelzett ösvényeken és sziklákon. Átlagos napi menetidő 8-10 óra, szintemelkedés 500-1800 méter. Amennyiben az adott túrára szükséges via ferrata felszerelés, úgy azt mi biztosítjuk részedre.

Ugrás az oldal tetejére

dolomitok-marmolada halado viaferrata turasz2

Program

1. nap: Utazás.
Találkozó 16-18 óra körül a Canazeiben található Marmolada kempingben. Távolság: Budapesttől kb: 850km (9-10 óra)

2. nap: Colac(2715 m) - Finanzieri via ferrata
A Canazei mellett fekvő Alba és Penia települések között induló felvonónál hagyjuk az autóinkat és az első 600 méteren a technikát hívjuk segítségül, hogy a felhők közé repítsen minket. Kiszállva a felvonóból a legnehezebb elindulni lesz, hiszen olyan látvány fogad minket amilyenről már régóta álmodozunk. Elhaladva egy kis mesterséges tavacska mellett, egy szerpentinen érjük el a fettara beszállását. A ferrata kiválóan biztosított, amire szükségünk is lesz a lelkierőnk megtámogatására. A mászás számos fajtáját megtapasztalhatjuk, hiszen lesz jó tapadást igénylő ferde sziklafal, meredek lépcsőzés és - visszahajló falon - számtalan vaskapocs! A Colac csúcsáról a Marmoláda ritkán látott és kevésszer fényképezett déli falát csodálhatjuk meg. A 'régi' időkben ide biztosan több tekercs negatívot ajánlottak az útikönyvek, ezt mi sem tesszük máshogyan. A völgy felé már egy könnyebb ferratán indulunk tovább, majd széles dózerúton érjük el az autókat.
(Menetidő: 7 óra, Szintek: +600m, -1200m)

3. nap: La Mesola(2727 m) Trincee via ferrata
Reggel Canazeiben összepakoljuk sátrainkat, majd a Marmolada tömbjétől É-ra fekvő víztározóhoz, a Fedaia tóhoz(2053 m) autózunk. A hágótól további 400m-t emelkedünk immár gyalog. Felfelé haladva szerencsére bármikor lehet kifogás a megállásra a hátunk mögött található Marmolada-tömb látványa. Persze aki meg sem áll a 2478m magasan álló Porta Vescovo menedékházig az sem veszít semmit, hiszen a mai ferratánkról szinte végig láthatjuk holnapi célunkat, ugyanis egy hosszú gerinc élén fogunk haladni. A ferrata szinte függőleges első része kifejezetten nehéznek mondható, de utána sem technikailag sem erőnlétileg nem megterhelő részek következnek: több katonai létesítményt, kis hidakat érintünk. Szerencsére a látvány sem elhenyagolható, hiszen a gerinctől D-re a Sella csoportot, É-ra pedig a Marmoladát láthatjuk egész nap. Az idő előrehaladtától függően hagyjuk el a gerincet egy alkalmas ponton és visszagyalogolunk a Fedaia tóhoz Átpakoljuk a zsákjainkat és az utolsó felvonóval felmegyünk a Pian dei Fiacconi menedékházba (2626m), ahol az éjszakát töltjük. A Dolomitok legmagasabb csúcsának megmászására azzal is igyekszünk felkészülni, hogy jó magasan éjszakázunk. Ez lélekben és fizikálisan is felkészít a holnapra.(Menetidő: 5-6 óra, Szintek: +900m, -900m)

dolomitok-marmolada halado viaferrata turasz5
4. nap: Punta Penia (Marmolada) (3343 m) ferrata a nyugati gerincen
Egy csúcsmászás előtti éjszaka egy magashegyi menedékházban eltöltve mindig maradandó élmény. Mivel ezt rajtunk kívül mások sem szeretik kihagyni, így hajnalban kelünk és még a menedékházban éjszakázó mászótársaink előtt nekieredünk mai túránknak. Napkeltekor megállunk reggelizni, majd egyre nagyobb szintet nyerve elérjük a hóhatárt, ahol felvesszük hágóvasainkat. Mivel ezen a szakaszon nincs nagyobb mélység alattunk, így akik először kirándulnak vassal a lábukon azok is biztonságban ráérezhetnek az ízére. A Marmolada-hágót (2896m) már ferratán érjük el, majd biztosított úton mászunk egészen 3240m-ig. Itt ismét felcsatoljuk a már jól ismert hágóvasakat és a csúcsig a hátralévő majd 100m szintemelkedést a nyugati gerincet követve tesszük meg. A Dolomitok legmagasabb csúcsa a Punta de Penia (3343m) csúcskeresztje a havas szakasz végétől már csak karnyújtásnyira van! Az időjárástól és az időtől függően egy rövidebb időt eltöltünk közvetlenül a csúcs előtt található kis viharházban. Az utunk lefelé egy havas hóélen kezdődik, ahol összekötve haladunk, majd vezetőink és tekintélyes mennyiségű kötél segítségével több lépcsőben leereszkedünk a Marmolada gleccserére! Reggeli kiinduló pontunkig a hátralévő utat kötéllel összekötve, a gleccseren tesszük meg, ahonnan a már tegnap igénybe vett felvonó segítségével jutunk vissza a Fedaia tóhoz. Az autókkal az irányt Cortina d'Ampezzo felé vesszük, ahol az éjszakát töltjük. Este a kempingben barbeque, mindenki a vendégünk! (Menetidő: 9-10 óra, +850m, -850m)

5. nap: Giovanni Barbara ferrata – Hazautazás
A reggeli összepakolás után már autóval indulunk hazafelé, de előtte még kitérőt teszünk a közeli Fanes-patak szurdokába. A jól kiépített kényelmes tanösvényen egy óra alatt eljutunk a szurdok hatalmas vízesései felett induló könnyű ferrata beszállásához. A rövid drótos szakasz közvetlenül a dübörgő vízesés alatt halad el, majd a szurdokvölgy aljáról visszakapaszkodik a platóra. Innen vissza ismét egy óra az út kényelmes tempóban, útközben még csobbanhatunk egyet a kristálytiszta patak vizében. A hazaindulás a kempingből dél körül, érkezés Magyarországra a késő esti órákban. (Menetidő: 3 óra, +200m, -200m)

dolomitok-marmolada halado viaferrata turasz6

Ugrás az oldal tetejére

Utazási információk

Indulási időpontok: megállapodás szerint
(Csoportoknak megállapodás alapján más időpontban is).

Részvételi díj:
megállapodás alapján
Létszám: A minimális létszám 6, a maximális 12 fő.
Korhatár: 18-60 év
Utazás: Ha nincs autód, akkor is bátran jelentkezz, mert utazásod megszervezzük telekocsi rendszerben!
Részvételi díj tartalmazza: Nem tartalmazza:
  • A via ferrata oktatást
  • A klettersteig-szett (beülő, kantár, karabínerek, fék, sisak) bérleti díját
  • A túravezetés díját (képzett túravezetőkkel)
  • A szállást kempingben és turistaházban
  • A barbecue party költségeit (étel, ital ami belefér)
  • Az utazást és az étkezéseket,
  • Az extrémsport biztosítás díját (nálunk az irodában megköthető)
  • A felvonó árát a Ciampac és a Fiacconi házakhoz (kb. 15 Euró)
A túrákra feltétlenül szükséges: Jó, ha van:

túrabakancs vagy cipő, esőkabát és nadrág, napszemüveg, sapka, fejlámpa,sátor, izolír, hálózsák, meleg ruha,hátizsák (20-35 literes), bringáskesztyű, meleg kesztyű és sapka, hágóvas, jégcsákány

túrabot (kíméli a térded lefelé menet), gázfőző, pohár, evőeszközkészlet


Fontos tudnivaló:
A Marmolada túrához feltétlenül szükséges hágóvas, illetve jégcsákány a gleccseren való közlekedéshez. Az általunk biztosított felszerelések között ez nem szerepel. Ennek beszerzésében, bérlésében szívesen segítünk, forduljatok bizalommal hozzánk!

Mindenkinek jó készülődést és felejthetetlen élményeket kíván

a Orange Peak Outdoor csapata!

dolomitok-marmolada halado viaferrata turasz7

Ugrás az oldal tetejére

Fotóalbum

Dolomitok / Marmolada haladó viaferrata túra
avagy "Vas-úton a csúcsra!"
(Marmolada és környéke)

...nem lehet megállni, menni kell tovább fölfelé, hiszen a csapat többi tagja itt mászik a nyomunkban a csúcs felé. Igaz, hogy hajnalban keltünk, de a fáradságot elnyomja az a vágy, amit a csúcs elérése iránt érzünk. Az utolsó drótkötélről lecsatolva felvesszük a hágóvasakat, megmarkoljuk a jégcsákányt és nekivágunk a hátralévő firnes szakasznak. Már csak pár száz méter választ el a Dolomitok legmagasabb pontját jelentő Punta di Penia 3343 m magas pontjától...

Amikor először jártunk odafönn már akkor megállapítottuk: ez az a hely amit nem szabad kihagyni annak, aki a hegymászás eme érdekes formájában megtalálta a szabadságot és a kikapcsolódást. Hiszen itt a Marmoladan a ferrata majd` az égig ér...

A csúcsmászást megelőző napokban a fokozatosság elvét szem előtt tartva igyekszünk hozzászoktatni szervezetünket a magassághoz, hiszen ez az alapfeltétele annak, hogy az utolsó métereket is élvezni tudjuk. A mi hitvallásunk az, hogy úgy kell eltölteni a szabadságunkat, hogy közben ténylegesen szabadságon érezzük magunkat. A ferratákon keresztül elérhető csúcsok csak eszközei a kellemes élményeknek, a kalandoknak és a szép emlékeknek. Hisszük, hogy az igazi élményt nem csak az idő szépíti meg. De ha eddig ez így is volt, mi azon leszünk, hogy ezúttal minden mászott méter már a helyszínen élményt jelentsen!!!

Kinek ajánljuk túránk (illik rád az alábbi felsorolás?):

  • a szabadságom/a nyári szünetet a hegyek között töltöm el
  • nem okoz problémát a campingben való éjszakázás
  • van jól bejáratott bakancsom, amit a cél érdekében képes vagyok akár korán reggel is felhúzni
  • (a fokozatosság elvét szem előtt tartva) több ferratán jártam már korábban
  • rendelkezem tapasztalatokkal a nagy magasságban futó ferrátán való közlekedésben és nem vagyok szédülős
  • egészséges és energikus vagyok.

A túra nehézségi foka: 5. nehézségi fok

Csak nagyon jó kondícióban lévő, gyakorlott túrázóknak ajánljuk, hiszen a túra során nagy magasságban mozgunk. A sziklákon kívül havas, jeges szakaszok, gleccsereken vezető útvonal szakaszok is előfordulnak. Többször használunk kötélbiztosítást. Átlagos napi menetidő 8-12 óra, szintemelkedés 1000-1800 méter. Amennyiben az adott túrára szükséges via ferrata felszerelés, úgy azt mi biztosítjuk részedre. Kiegészítő felszerelések esetén ezek listáját a részletes programkiírás tartalmazza.

Túra galéria - Dolomitok / Marmolada

dolomitok-marmolada_halado_viaferrata_tura_s1
dolomitok-marmolada_halado_viaferrata_tura_s2
dolomitok-marmolada_halado_viaferrata_tura_s3