Túrák Kappadókiában

turak kappadokiaban kezdo

turak kappadokiaban sz5

Túrák Kappadókiában

Barangolások Kappadókia völgyeiben és hegyein

Csoportok jelentkezése esetén, előre egyeztetett időpontban

Túraleírás

A terület formavilágát meghatározó változás 8 millió évvel ezelőtt a Hasan és az Erciyes vulkán kitörésével kezdődött. A heves vulkanikus aktivitás következtében nagy vastagságban halmozódott fel a tufa, melyet egy vékony rétegben bazaltláva borított be. A külső erők pusztító hatásai (a szél és a víz) hamar kikezdték a puha kőzetet, a vízfolyások völgyeket vágtak be a puha tufába és hosszú folyamat eredményeképpen részekre szabdalták a korábban egységes vulkáni takarót. Csak ott maradtak meg teljes magasságukban, ahol a puha tufakőzetet a kemény bazalt fedő megvédte a lepusztulástól. Ezek a sziklaképződmények csak oldalirányból történő eróziós folyamatok következtében tudtak tovább formálódni, ezáltal létrejöttek a területre oly jellemző "tündérkémények".

A Csillagok Háborújának első részéből is jól felismerhető a világon egyedülálló látványosságok sora: a furcsa alakú "Tündérkémények", a Göreme Nemzeti Park, a sziklatemplomok, Kaymakli és Derinkuyu föld alatti városai, a Zelve-völgy, Avanos(edények), az Uchisar sziklaerőd és az Ihlara-völgy.

A völgyek szabdalta és kihunyt vulkánokkal tarkított fennsíkon egykor fontos kereskedelmi útvonalak futottak keresztül, melyeket kereskedő karavánok és hadba induló seregek is használtak. Anatóliában és Kappadókiában a kereszténységetSzent Péter kezdte el terjeszteni az I. évszázadban. A sziklakúpok első lakói a keresztényüldözés elől menekülő ókeresztények voltak, így a 7.-12. század között számtalan kora keresztény szerzetesrend, közösség sziklába faragott földalatti városa jött létre ezen a területen. A "Mindenképpen látni kell" kategóriájába sorolható emlékek a sziklába faragott, freskókkal dúsan díszített templomok, de számos katedrális és bazilika is épen fennmaradt. Ezek egy része a képrombolás időszakából származik (a Bizánci Birodalom 8.-9.százada), ezért csak geometriai formákkal díszítettek, de a 10-11. században készültek már csodás freskókon örökítették meg a bibliai történeteket. Utunk során nemcsak a leglátványosabb sziklatornyokat látogatjuk meg, hanem számos eldugott és kevésbe látogatott völgyben is túrázunk és túrázunk a vulkánok környékén is.

A túra nehézségi foka: n1

A túrához az átlagos fizikai erőnlét szükséges, illetve bizonyos speciális ismereteket kíván, melynek elsajátítását a program előtt mi biztosítjuk számodra. A túra akár nagy is haladhat, tehát nem árt, ha korábban már jártál magashegységben és nincs tériszonyod. Haladás jelzett ösvényeken, sziklás patakvölgyekben és sziklákon történik. Átlagos napi menetidő 6-8 óra, napi szintemelkedés 600-1200 méter. Amennyiben az adott túrára szükséges via ferrata felszerelés, úgy azt mi biztosítjuk részedre.

turak kappadokiaban sz3

Ugrás az oldal tetejére

Program

1. nap: Repülővel utazunk Isztambulba, majd a várost metróval átszelve érkezünk az isztambuli Nemzetközi Busz Terminálhoz. A busz indulásáig van még egy kevés időnk, így bevásárolhatunk a buszmegállóban lévő számos élelmiszer bolt egyikében vagy az éhségünket csillapíthatjuk a közeli "török Ikea" áruházban. A kontraszt meglehetősen nagy: skandináv életérzés keveredik az étteremben árult kebab menü illatával.

2. nap: Az éjszakát a buszon töltjük, így reggel érkezünk meg Aksarayba, ahonnan csatlakozással megyünk tovább Ihlarába. A török távolsági buszokon az itthonival ellentétben még ellátást is kapunk, édességek, tea és kávé, valamint az elmaradhatatlan kézillatosítás formájában. A busz többször megáll ún. modern karavánszerájoknál, ahol lesz lehetőségünk meleg ételt enni vagy kinyújtóztatni elgémberedett tagjainkat. Aksarayban szerény berendezésű teázóban, - ahol csak egy dolog, a tea kapható, de ehhez mérten valóban olcsón is - lehetőségünk lesz megízlelni az igazi török tea zamatát. Az elmaradhatatlan tea és vendégszeretet végigkísér utunkon, tapasztalhatjuk majd, hogy a vásárlás és alkudozás is könnyebben megy egy pohár teával a kezünkben. Délelőtt érkezünk Ihlara faluba, majd egyből az Ihlara-kanyon felé vesszük az irányt, aminek első 8 km-es szakaszát járjuk be Belisirma faluig. A több száz méteres leszakadó sziklafalak aljában haladunk előre egy kicsinyke folyó mellett, ami buja vegetációt éltet a kanyon aljában, a kietlen anatóliai fennsíkon. A 16 km hosszú kanyont a görög időben Peristremának hívták, melynek később épült, 11. századi 60 templomából ma már csak 10 templom látogatható. Szintemelkedés: nincs, menetidő:6-7 óra távolság: 16 km

3. nap: A mai nap során a kanyon másik felét járjuk be Selime falutól. Ezen a szakaszon turistákkal már nemigen fogunk találkozni, pedig a táj vad szépsége itt tárulkozik fel igazán a kalandot kereső túrázó előtt. A kanyon és a folyó is kiszélesedik, de a korábban járható széles, kitaposott ösvények juhnyáj-csapássá szűkülnek össze. Templomot itt már nem találunk, a folyó mindkét oldalát a sziklába vájt barlanglakások szegélyezik, számos barlang bejárata elérhetetlen magasságból mered le az alattuk gyaloglókra. Selime faluban található Kappadókia legnagyobb bazilikája, a 13 században épült Selime Monastery, és ezen a környéken forgatták a filmkultusszá vált buckalakók kalandjait is. Kevés külföldi jön el idáig, pedig a völgy második fele Selime faluval kihagyhatatlan élmény. Szintemelkedés: nincs, menetidő odavissza 7-8 óra távolság: 16 km

4. nap: Mivel közel található szálláshelyünkhöz Kappadókia második legmagasabb vulkánja ezért ma egész napos túrára indulunk a vulkán körül. Kijelölt utvonalak nincsenek, a 3253 méter magas hegy még hóval borított, de így is egész napos túra tehető a hegy körül és persze, ha a hóviszonyok engedik igyekszünk minél közelebb jutni a vulkán tetejéhez. Kilátásként pedig folyamatosan ott magasodik elöttünk az elérhetetlennek tűnő gyönyörű hegy vulkáni kupja. Visszaérkezve a faluba egy pisztráng étteremben feledtetjük a túra fáradalmait a sült pisztráng menüvel. Szintemelkedés: 800 m, menetidő oda vissza: 7-8 óra távolság: 16 km

5. nap Reggel tovább utazunk Göremébe, elfoglaljuk barlangi szálláshelyünket, majd fél napos túrára indulunk. A túra során két kanyont fogunk bejárni: először a Pigeon-kanyonban túrázunk egészen Uchisarig, majd nyugatra fordulva egy kevésbe ismert, de annál vadregényesebb kanyonban teszünk egy körtúrát. A lenyűgöző sziklaformációkkal tarkított szűk völgyben a patakok számos barlangot, hidat vájtak a puha kőzetbe, melyeken kis vízállásnál mi is át tudunk kelni. A völgy vége kitárul és itt találhatóak a környék legkülönösebb képződményei: magasan égbe meredő keskeny tufa oszlopok bazalt sipkával a tetejükön.
Szintemelkedés: 200 m, menetidő oda vissza: 5-6 óra távolság: 14 km

turak kappadokiaban sz4

6. nap: Ma is egész napos körtúrára indulunk egy kevésbé ismert, de annal látványosabb szűk kanyonban. A kanyonban számos meglepő földtani alakzat található, barlangokon haladhatunk keresztül, kőhidakon sétálhatunk át a járatok felett és meglepetésként a túra végén elkápráztató homokkő oszlopok törnek az ég felé, mintha emberi kéz állította volna őket egymás mellé, pedig ez csak a játékos természet ajándéka. Szintemelkedés: 100 m, menetidő: 7-8 óra távolság: 20 km

7. nap: A mai délelőttöt szabadprogrammal töltjük Göremében (Göremei Szabadtéri Múzeum, szőnyegárusok, internet kávézó, ajándék és élelmiszer vásárlás), majd kora délután indulunk tovább Isztambulba, melynek során 10 órás buszút vár ránk, de a nálunk csak repülőgépeken megszokott ellátás talán egy kicsit feledteti velünk a hosszú tétlenséget. Persze a könyv és az MP3 lejátszó is igen hasznos útitárs lehet, mert a török James Bond filmek sajátos hangulata nem biztos, hogy maradandóan leköti figyelmünket.

8. nap: Egész napunkat a város nevezetességeinek felfedezésére fordítjuk. Isztambul éjszakai élete is igen élénk és színes, a városban szinte 24 órán át lüktet az élet. Kihagyhatatlan történelmi emlékek:

Aya Sofia, a benne látható Magyarországról rabolt gyertyatartókkal. A név jelentése: az isteni bölcsesség temploma. A templom hosszú évszázadokig volt az ortodox egyház fő bazilikája, mígnem a 13. század elején a keresztesek római katolikus templommá alakították át. A törökök 1453-ban elfoglalták, és a keresztény templomot iszlám imahellyé alakították át, minareteket építettek hozzá, és bevakolták a mozaikjait. Az Aya Sophia összes alapterülete meghaladja a 7570 négyzetmétert, így a világ negyedik legnagyobb temploma.

Topkapi palota: Az épületegyüttes magját 1453-ban, II. Mehmet szultán uralkodása alatt kezdték el építeni egy ezeréves olajfa ültetvény helyén és 400 éven keresztül az oszmán uralkodók lakhelye volt. Az épületegyüttes (melynek alapterülete nagyobb, mint a Vatikáné) ma leglátogatottabb részei az egykori hárem és a birodalmi kincstár.

Hippodrom tér: Az első arénát Septimus Severus építtette 203-ban a római Circus Maximus mintájára, ezt később, 325 körül Nagy Konstantin kibővítette és átépítette. Hossza 480, szélessége 117,5 méter volt, 40 üléssoron mintegy 100000 néző foglalhatott helyet. A Hippodrom tér fő látványosságai a kocsiversenyek voltak. Ma azonban már semmi sem emlékeztet a hajdan volt lóversenypályára (az egykori császári páholyt díszítő négy ló szobra, amit a város 1204-es ostromakor távolítottak el, a velencei Szent Márk székesegyházban található). A téren három oszlop áll: a Kígyós (Spirál) oszlop, a III. Thutmosis fáraó idején emelt Theodosios-obeliszk, és a Konstantin-obeliszk.

Az éjszakát Isztambulban töltjük egy egyszerű, de tiszta Youth Hostelben.

9. nap: Reggel utazás haza Budapestre

turak kappadokiaban sz2

Ugrás az oldal tetejére

Utazási információk

Indulási időpontok:
(Csoportoknak megállapodás alapján más időpontban is).

Részvételi díj:
 
Létszám: min. 8 fő, max. 12 fő.
Korhatár: 18-65 év (A 18 éven aluliakból álló csoportban lennie kell legalább egy felnőtt kísérőnek)
Utazás: repülővel
A részvételi díj tartalmazza: Nem tartalmazza:
Az idegen és túravezetés díját,
A szállásokat hegyi turistaházban, backpacker és más motelekben,
Belépőjegyet a Ihlara völgybe,
Belföldi utazásokat(metro, távolsági buszok, dolmusok)
Az utazást repülővel Isztambulba (35-55 ezer ft),
Az étkezéseket,
Az utasbiztosítás díját (kötelező a megkötése);
A túrákra feltétlenül szükséges: Jó, ha van:
Túracipő vagy túrabakancs, esőkabát, meleg ruha, napszemüveg, fürdőnadrág, sapka, a nagy hátizsák mellett kis hátizsák, fejlámpa, kulacs túrabot (lefelé kíméli a térdet), naptej, eü. csomag, gázfőző
Hasznos információk:
Szállások: Két éjszakát (oda és vissza Kappadókiába) kényelmes távolsági buszon töltünk, kettőt panzióban Ihlarában, egyet egy igazi Kappadókiai összkomfortos barlangban, kettőt az Erciyes lábánál található igényes turista szállóban és egyet egy Youth Hostelben Isztambulban. Kétágyas szobákra a túra során nincs lehetőség, a szobák általában 4-6 személyesek.

Étkezés: A török konyha a múltban számtalan fogással gazdagította étrendünket: atöltött paprikától a rétesig hosszan sorolhatnánk. Ételeik azonban még a paprikához szokott magyar íny számára is meglehetősen fűszeresek. Sok halat fogyasztanak, de a birka és még leginkább a gyönge bárányhús a legkedveltebb csemege.

Kommunikáció: Internet mindenhol található, igen elterjedt az országban. Lesz lehetőség Göremében, Kayseriben és Isztambulban is üzenni szeretteinknek. A mobiltelefon-hálózat mindenhol megbízhatóan működik.

Mindenkinek jó készülődést és felejthetetlen élményeket kíván

a Orange Peak Outdoor csapata!

turak kappadokiaban sz1

Ugrás az oldal tetejére

Fotóalbum

Túra galéria - Túrák Kappadókiában

turak_kappadokiaban_s1
turak_kappadokiaban_s2
turak_kappadokiaban_s3