Dolomitok kezdő viaferrata túra
"Low risk High Fun!" (Cortina d` Ampezzo környéke)
Valahol az Alpok csúcsai között, Észak-Olaszországban
van egy hegycsoport, melynek neve a sziklamászóktól, a túrázókon és a
fotósokon át, a magas hegyek minden szerelmesének szívét megdobogtatja: a
Dolomitok.
A napnyugtakor rózsaszínben pompázó falak, tavak vizében tükröződő kőcsipkék, bástyaszerű tornyok mesébe
illő világa ez. Sokan ismerik és kedvelik Európában e vidék szépségeit,
évente több ezren keresik fel, hogy autóból, egy turistaház teraszáról,
vagy bakancsot húzva közelebbről gyönyörködjenek benne. Erre a vidékre
invitálunk téged, gyere velünk és kerülj közelebb a hegyekhez, testileg
és lelkileg is.
Rendhagyó módon azonban nem rábeszéléssel
kezdjük a programismertetőt. Ezt a túrát olyan embereknek ajánljuk, akik
készek jól felszerelt kempingben, de mégis nomád körülmények között
eltölteni a szabadságukat. Akiket nem riaszt el, hogy korán indulunk,
ebédünket a hegyen töltjük el és sötétedés után a sátrak előtti főzőcske
közben együtt idézzük fel az aznap látottakat. Nem csak szerpentineket,
meredek kapaszkodókat, törmeléklejtőket kínálunk most Neked, hanem a
falmászás előtti utolsó fokozatot, a VIA FERRATA-t!
A szállásunk a Dolomitok szívében, Cortina di Ampezzo közelben
található, jól bevált és kiválóan felszerelt kempingben lesz. Érkezés
után vezetőink segítségével megismerkedhetsz a ferratázás eszközeivel,
szabályaival és a lehetséges veszélyforrásokkal. A négy nap alatt több
"vasalt" utat is bejárunk: meglátogatjuk a Dolomitok szimbólumának
mondott Tre Cime hármas tornyát, magashegyi gerinctúrát teszünk érintve
egy 27 m hosszú függőhidat, gyönyörű kilátást biztosító
sziklapárkányokon és szédületes falakon keresztül elérjük a kempingünk
fölött tornyosuló csúcsot, illetve levezetés képen egy varázslatos
vízesés alatt is "átsétálunk".
Gyere velünk, hogy szép élményekkel gyarapodva átérezd e gyönyörű terek végtelen nyugalmát! A túra nehézségi foka: 
Az
utat gyakorlottabb magashegyi turistáknak ajánljuk, illetve azoknak,
akik szeretik a nehezebb túrákat, és nem rettennek vissza egy kis
sziklamászástól. A túrához az átlagosnál jobb fizikum (erős kéz és láb),
jó teljesítőképesség és szédülésmentesség szükséges, mivel az útvonalak
nagy magasságokban, vagy nehezebb, nagy mélység felett futó, de végig
jól biztosított via ferrata utakon vezetnek. Haladás jelzett ösvényeken
és sziklákon. Átlagos napi menetidő: 6-10 óra, szintemelkedés 500-1500
méter. Amennyiben az adott túrára szükséges via ferrata felszerelés, úgy
azt mi biztosítjuk részedre.
|